A bajuszmizéria

Előzőleg górcső alá vettük a bajuszt úgy általánosságban, azonban most kicsit mélyebbre ásva, beszélgessünk egyet a különböző fazonokról! Előszóként annyit, jobb, ha tudod ezek közül sok félét szinte csak a versenyeken láthatsz, illetve nem minden áll jól mindenkinek! Ellenben mindig érdemes újdonságokat kipróbálni, ki tudja, lehet épp a cikk alapján kapsz kedvet egy eddig számodra ismeretlen formához.

Dalí

Bizonyára ismerős lehet Salvatore Dalí szürrealista művész neve úgy, ahogy az extravagáns bajuszformája is. Az ajak fölött vékony vonalvezetéssel “10:10”-et mutatva a két véggel, felpödörjük a szőrzetet, és kész is. Az ikonikussá vált forma a bajuszversenyek egyik fő kategóriája.

Chevron

Az egyik klasszikus fajta, teljes, vastag, lefedi a felső ajkat. Ha elég szerencsés vagy és nem a középsuli 9. osztályának a bajuszvolumenét örökölted, akkor megér ez a fazon is egy próbát. A Queen legendás énekesének, Freddie Mercurynak is ilyen volt.

Pencil

A vékony vonalvezetés nem egy gyakori dolog, ugyan is keveseknek áll igazán jól. Ha azon szerencsések közé tartozol, akiknek igen, akkor egy igazán macsós küllemet adhat.

Fu manchu

A dalí szomorú változata, ha ezt a viseletet választjuk, kung-fu készségeink is ugranak 1-2 szintet.

Handlebar

A chevronhoz hasonló, annyiban különbözik, hogy itt hagyjuk túlnőni a bajuszt a felső ajkakon. Extrém esetben tényleg biciklikormányra hasonlít, ahogy a neve is sugallja.

Patkó

Ha az arcéleddel ködöt lehetne vágni akkor bátran ajánljuk ezt a keményfiús fazont. Hulk Hogan amerikai pankrátor védjegyévé vált ez a forma, de nem kell ilyen messze mennünk, Ambrus Attila arcán is egy ilyen arcszőrzet ékeskedik.

Toothbrush

Nem, nem Hitlernek volt először ilyen bajsza, bár tény, hogy ő is jócskán hozzátett a forma népszerűségéhez. Charlie Chaplin is hasonló bajusszal rendelkezett, ma már viszont nem nagyon találkozhatunk az utcán ezzel a típussal.

Angol

Egy vékonyabb handlebart kell elképzelnünk és meg is kapjuk az angol bajuszt. Fő lényege a bajusz egyenesen tartása, így nem túl egyszerű karbantartani.

Empire

A végtelenségig cifrázható, mesébe illő pödört bajusz. Inkább a versenyeken találkozhatunk vele a sokrétű alakíthatósága miatt.

Hungarian

Végül hazánk ékessége a magyar bajusz. Dús, két oldalra húzott, fölfelé pödört változat a leggyakoribb, de több variácóval is találkozhatunk.

Ezeken kívül még számos keverék megtalálhatóy de alapjában véve ezek a nagy csoportok amiket megkülönböztethetünk. Légy nyitott az újdonságra, térj be hozzánk a Fredy Barbershopba és próbálj ki valami extrát!

#fredy #bajusz #barbershop #frizura #barber #moustache #győr #happy