Azt hihetnénk, hogy a szépség- és fodrászipar két nem túl nagy múlttal rendelkező iparág, hiszen régen a nagy háborúk közepén pont az emberek külseje volt a legkisebb gond.
Tévedés!
Nem csak a mai világban szeretünk foglalkozni a külsőnkkel, már jóval korábban kialakult a hajkoronával való önkifejezés.
Az általános iskolákban is tanultuk, hogy az ókorban történt dolgok elég gyakran a jelenünk alapjai: nincs ez másképp a fodrászattal sem. Egyiptomban, a Nílus partján nem csak a ruházattal, de a hosszú hajjal is igazán kreatívak voltak az emberek. A díszítéshez gyakran arany szálakat, gyöngyöket és különböző csatokat használtak. A felsőbbrendűséget koronákkal, tolldíszekkel és ékszerekkel fejezték ki. Nem meglepő módon, a rabszolgáknak a rövid haj viselete volt a megengedett.
A középkorban a borbélyok dolga hasonló volt, mint manapság egy barbershopban, annyi különbséggel, hogy ők vállaltak testápolást és kisebb sebészeti beavatkozásokat is. Igen, régen még inkább a férfiak birodalma volt egy ilyen szalon.
A borbélyok maguk is az erősebbik nemhez tartoztak, ezt a megnevezést a mai barbershopokban is előszeretettel használják.
Akkoriban a nők jellegzetes hajviselete a konty volt, telis tele díszekkel (főleg uralkodói körökben). Nem volt ritka az sem, hogy ülve aludtak el a tökéletes haj eléréséért, megőrzéséért.
A fodrászat művészetének következő virágkora a 16. századi Franciaországban zajlott le. Valószínű, mindannyian láttuk már a mai szemmel akár viccesnek is tekinthető extravagáns parókákat. Ez a paróka-láz a 18. Századig tartott, utána rengeteg céhet alapítottak, amiknek fő profiluk a szépségápolás volt.
Elérkezvén a jelenhez, ma már szinte bárkin bármilyen frizura előfordulhat. Nincsenek szabályok, nincsenek tabuk. A barberok és a fodrászok is nap mint nap különböző kihívásokkal néznek szembe, hogy a lehető legvagányabb, legszebb frizurát hordhassuk stílusunk jegyéül.